2008. szeptember 11., csütörtök

Karácsony

Közeledik a Karácsony :-) Ne nevessetek, mert olyan hamar itt lesz, meglátjátok! ;-) Mi már tervezgetjük, milyen lesz a kis Laurával közös első Karácsonyunk... De lehet, hogy valahol valakinek már most elszorul a szíve, ha az ünnepekre gondol. Így azt találtam ki, ha már úgyis annyit fűzünk, szebbnél szebb darabok születnek, hogy a kezünk nyomán született munkák szolgálhatnának valami nemes célt is.

Ezért felhívással fordulok minden gyöngyfűző kis- és nagylányhoz, asszonyhoz, anyához, nagymamához, hogy készítsen el legalább egy gyöngyökkel díszített karácsonyfadíszt. Ezeket már október 1-től el kezdjük gyűjteni, és Advent első napján feldíszítünk vele egy fenyőfát. A díszek bárki számára megvásárolhatók lesznek, és a befolyó pénzt felajánljuk valami nemes célra. Én, mint "ötletgazda" és anya, szeretném, ha mindenképpen valami gyermekekkel kapcsolatos helyre kerülne az összeg, hiszen olyan szomorú, amikor Karácsony tájékán az ember azt látja, hogy vannak gyerekek, akiknek semmi sem kerül a karácsonyfa alá, sőt, még karácsonyfára sem futja :-( Semmiképpen sem szeretném a politikát a gyöngyökkel keverni, de sajnos egyre több, önhibáján kívül, nagyon nehéz körülmények között élő család van :-(

Ha valakinek van valami jó ötlete az ötletemmel kapcsolatban :-) szívesen veszem!

Az oldalelemek közé felraktam egy kis képet, amit feltehetnek a saját blogjukba azok, akik csatlakozni szeretnének.

42 megjegyzés:

Beödőkné Mónika írta...

Kedves Adri! Én szeretnék csatlakozni a felhívásodhoz és igaz, hogy vidéki vagyok, de a fenyő dísz eljuttatását megoldom saját költségemen.
Felhívásodat közzétehetnénk az nlc fórumán is!
Szép napot és jó egészséget kívánok az egész családnak: Mónika

Arduinna írta...

számíthatsz rám is, Adri!!!!

Babra írta...

Szuper ötlet, én is szivesen beszállok!

Anonymano írta...

Jaj, de örülök csajok! Kicsit féltem, mit szóltok, de ha szerintetek is jó ötlet, akkor vágjunk bele! Nekünk pár óra munka és egy kis gyöngy, de ha sikerül ebből egy kis összeget összegyöngyözni, akkor valaki(k)nek Karácsonyra nagy örömet szerezhetünk. Én vállalom a fa beszerzését, a bolt közepén való felállítását, és beszerzek valami külön szerkentyűt, amiben a pénzt gyűjhetjük.

Anonymano írta...

Mónika! Előre is köszönöm a felajánlásodat a fenyődísszel kapcsolatban. És igen, feltehetnénk az nlc-re is akár, bár nekem ott nincsen regisztrációm, és nagyon ritkán járok arrafelé. De a nemes cél érdekében valóban meg kell ragadni minden lehetőséget, hogy minél több "gyöngyitiszes" tudjon a dologról :-)

Niro írta...

Nagyon klassz ötlet, én is beszállok! Karácsonyig majdcsak kitalálok valamit!:-)

LNóri írta...

szuper ötlet
én is benne vagyok
már tudom is mit csinálok

Anonymano írta...

Hú, de jó!!! Én is várom ám, ki mivel készül :-)

Liza írta...

Szuper ötlet!
Majd írd meg hova küldjük!

Adrienne írta...

Ezen még agyalok, hogyan legyen, nehogy a posta ördöge, ugye... :-) A legjobb lenne, ha személyesen be tudnátok hozni a boltba, de akinek ez nem megy, vagy vidéki, annak majd megadok egy címet, hova is küldje.

Berjo írta...

Adri, ez igazi szuperszerdás ötlet, természetesen számíthatsz rám is!

Unknown írta...

Szia! Bár nem ismerjük egymást, de ebben a nemes dologban számíthatsz rám is.
Üdv, Anita

Juli írta...

Szia!
Csatlakozom az előttem szólókhoz: számíthatsz rám is !!!!!!

vezsuzsi írta...

Küldöm,csinálom én is!! Nagyon jó ötlet!!

Adrienne írta...

Joli, Anita, Juci, Zsuzsi!

Előre is köszönöm! Izgalmasan alakul a névsor, biztosan nagyon szép lesz a fácskánk feldíszítve! :-)

AgnesBeads írta...

Szuper ötlet! Csatlakozom én is!

Alexandra írta...

Kedves Adrienne! Viszonylag új gyöngyözős vagyok és még semmiféle fórumon nem nyilvánultam meg eddig, de egyszer ennek is eljön az ideje. Szóval szeretnék csatlakozni a karácsonyi díszkészítéshez.
Alexandra

Tündrüs (Jákóiné Klárik Tünde) írta...

Jó ötletnek tartom, és a lányommal együtt csatlakozunk.
Esetleg lehetne a honlapodon (vagy máshol) egy olyan helyet nyitni, ahová mintákat lehetne küldeni és onnan mindenki válogathatna, ha akar. A neten biztos van egy csomó karácsonyi darab. Egyazon minta után készített darabok úgyis mindig különbözőek és egyediek lesznek. Vélemény?

Adrienne írta...

Tünde!

A Fórumban nyitottam egy Karácsonyi gyöngydíszes topicot, a lányok küldtek is már pár mintát, kukkants be oda. És köszönöm a jelentkezéseteket!

Adrienne írta...

Ági és Alexandra!

Nektek is köszönöm, hogy beszálltok! :-)

ParizsDesign írta...

Ehhez a szép dologhoz én is csatlakozom.

Adrienne írta...

Köszi Neked is Mónika! :-)

Mili írta...

Erre én is szakítok időt!
Nagyon jó ötlet Adri!

vezsuzsi írta...

Szabadon szárnyalhat az agy vagy mindenképp gömbalakban gondolkodjak??

Anonymano írta...

Köszönöm, Mili!

Anonymano írta...

Zsuzsi!

Olyat készíts, amit ha meglátnak, megnyílnak a pénztárcák :-DDD Az alakja másodlagos ;-)

vezsuzsi írta...

Jóóóóóóóóó :-)

vezsuzsi írta...

Kedves Audrey kész lett a dísz. Személyesen viszem majd el, de ha gondolod kukkantsd meg. :-)

Anikó írta...

Bár még nem vagyiok igazán gyakorlott gyöngyöző, de én is szeretnék csatlakozni.

Anikó írta...

Utólagos engedelmeddel a blogomban is közzétettem a felhívásodat, -remélem, nem baj, - mert nagyon-nagyon jó ötletnek tartom és nagy örömmel csatlakoztam hozzá. Ha csak egy ember hozzám téved, elolvassa a bejegyzést és csatlakozik itt, Nálad a felhíváshoz, már örülni fogok, hogy ezzel is segíthettem:-).

Adrienne írta...

Anikó! Mindkettőt köszönöm!

Ibolya írta...

Nekem is itt a helyem))) szívesen fűzök én is karácsonyfadíszt a gyerekeknek, nagyon jó ötlet!

Unknown írta...

Én is küldök vidékről, majd kérek címet! Nekünk amióta férjhez mentem majdnem csak gyönggyel van díszítve a fánk. Az első karácsonykor -még nem voltak gyerekeim, csak időm :) - rengeteget fűztem. Természetesen most újat készítek, új ötlet alapján. Még nem tudom. Kiteszem a felhívást a blogomba, ok?
Szép napot!

Anonymano írta...

Köszönöm Lányok!

Anikó írta...

Kedves Audrey!
Elkészültek a karácsonyfadíszek. Láttam már néhány elkészült darabot és ahhoz képest kissé szerények, de nagy szeretettel és örömmel készítettem őket. Olyasmit szerettem volna választani, ami szép, de ugyanakkor olyan, amit tetjes biztonsággal el tudok készíteni úgy, hogy szép legyen. Remélem, sikerült...
Valamikor majd behozom az üzletbe. Esetleg nem lesz mostanában újra peyote-tanfolyam, vagy arról erre az évre már végképp lekéstem?:-(
Szép napot kívánok!

Anonymano írta...

Anikó! Először is köszönöm, hogy elkészítetted a díszeket! Másrészt, szívesen megtanítom Neked a peyote-ot tanfolyamon kívül is :-) Ha jössz, megbeszéljük, vagy írj az audreygyongyei@gmail.com címre.

Anikó írta...

Nagyon köszönöm!:-))) Jelentkezni fogok emailben:-). Szép napot!

Unknown írta...

Szia Adrienne!

Lehet még csatlakozni?

Anonymano írta...

Szia Anna!

Hogyne lehetne? :-) Ha bármi kérdésed van, írj az audreygyongyei@gmail.com címre.

- egy robot - írta...

Adrienne, köszönet, hogy ezt kitaláltad.

beadedcolors írta...

Szia Adri!

Bár még írásban nem jeleztem, de én is szeretnék csatlakozni.
Feltettem a felhívást a blogomra is.
puszi
Maric

Adrienne írta...

Zsuzsi és Marica! Köszönöm, hogy Ti is csatlakoztok!