És az írásra is kevés idő jut mostanában :-( Úgyhogy felteszem ide a legkedvesebb saját versemet, melynek nem az irodalmi értéke a lényeg, hanem amiről, akikről szól. Egy barátomnak írtam vigasztalásképpen, hogy picit másképp viszonyuljon ahhoz, hogy mi egy kicsit mások vagyunk...
Csillagok
Azt álmodtam, csillag vagyok.
Milliárdnyi kavics között
észrevétlen lüktető fény,
apró kis pont... Félőn ragyog.
Ott lent a porban,
csak egy a sorban.
Tégla a falban,
hangjegy egy dalban...
Nézz az égre! Ott mi vagyok?
Az égbolt egy tó. S tükrében,
ahogy Ti is, fényes pontok,
csak Mi látszunk. A csillagok.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
ÓÓÓ! Miket nem tudsz Te?? Eszméletlen csaj vagy! Tetszik!
Írjál még sokat!
Köszi Ági! :-) Majd igyekszem.
Megjegyzés küldése