2010. május 21., péntek

Adni jóóó!!! :-)

Eddig csak a Fórum-lakók tudtak róla, de most nyilvánosabbá teszem, hogy...

Minden hónapban szeretnék néhány olyan embert megajándékozni a távoktatásos tananyagok pdf formátumával, akik nem engedhetik meg maguknak, hogy megvásárolják őket, bár igyekszem elfogadható áron adni, mégis akadnak, akiknek szűkös a költségvetésük, nem tudnak tanfolyamokra járni, de nagyon szeretnének tanulni stb.

A jelentkezők számától függ, hogy az adott hónapban hányan lesznek a megajándékozottak, illetve hogy hány leckét kaphat meg egyszerre egy-egy jelentkező.

Májusban eddig két "megajándékozott" kapta meg a Peyote I. és II. leckéket, és úgy érzem, mindkét esetben jó helyre kerültek :-)

Van még 2 leckényi ajándék, lehet rájuk jelentkezni az audreygyongyei@gmail.com e-mail címen.

És remélem, nem haragszik meg az, akinek a leveléből idézek, de olyan jól esnek nekem a kedves szavak, hogy én legalább annyira szerencsésnek érzem magam, mint akinek én szerezhettem örömet:

"Kedves Adri! Átnéztem a füzeteket, nagyon szuperek! Nagyon alapos vagy, tényleg minden apró kis részletre figyeltél, hogy érthető legyen olyanok számára is, akik még soha nem vettek gyöngyöt a kezükbe. Nagyon-nagyon örülök, hogy én is a megajándékozottak között tudhatom magam! :-) ... Ahogy olvasgattam a leírásokat, és nézegettem a képeket, kicsit olyan volt, mintha ott ülnék a tanfolyamon..."

Ez egy kis részlet, de talán az utolsó idézett mondat jelentett a legtöbbet, mert ezt szerettem volna elérni, és olyan jó érzés, hogy sikerült!

10 megjegyzés:

Kata írta...

Drága Adri!Szívből gratulálok ehhez a kezdeményezéshez is!
Mindig nagyon jó ötleteid vannak, ezt bizonyítja a levél is amit kaptál!
Egyet értek teljes mértékben, ADNI JÓ!! Így nem csak az örülhet aki kapja, hanem az is aki adja :))
Puszi: Kata

Cirelin írta...

Én is nagyon gratulálok és rendkívül kedves gesztus. :) Azt hiszem én is fogok írni e-mailt, ugyanis sajnos anyagiak miatt nem tudok eljutni oktatásokra, pedig Pesten lakom, de nincs rá keret. Mintáim pedig csak azok vannak, amiket találok a neten, de angolul meg nem tudok, és sok angol van.
Mindenesetre tényleg szép kezdeményezés!

Adrienne írta...

Cirelin!

Írjál pár sort Magadról, és remélem, előbb-utóbb mindeki sorra fog kerülni, aki szeretne így tanulni, de nincs rá keret. Tudom, kérni néha sokkal nehezebb, mint adni.

Ja, és imádom a kis mütyürjeidet! :-)

Maya írta...

Nagyon kedves és nagylelkű gesztus ez tőled. Gratulálok, hozzá és kívánom mindenkinek aki megkapja, hogy legalább olyan örömmel forgassa, ahogyan te adod!

Anonymano írta...

Köszönöm Lányok!

Gyerekkorom óta vágytam arra, hogy legyen valami, ami marad utánam, ha egyszer már nem leszek, amiben tovább él a nevem, és végülis én ezt tudom adni, hogy a gyöngyös tudásomat átadom másoknak, akik ennek segítségével alkothatnak a maguk és mások örömére. És ennyi nekem beléfér, nem azért mert annyira gazdag vagyok :-) hanem azért, mert cserébe olyat kapok, ami sokkal többet ér a pénznél. Azt nem tehetem sajnos, hogy mindenkinek ajándékba adom a füzeteket, mert nekem is nevelnem kell a lányokat, de tudom, sokan vannak, akiknek sokkal nehezebb a helyzetük, mint az enyém. És ha minden hónapban örömet tudok szerezni néhány embernek, az nekem is boldogság! :-)

Tündrüs (Jákóiné Klárik Tünde) írta...

Nagyon-nagyon egyetértek veled, és gratulálok az ötletedhez!!!!

Cirelin írta...

Köszönöm Adri, mármint hogy tetszenek a mütűőrök. :)
Ma írok mélt, mert egész nap nem voltam itthon, és még nem jutottam oda. De nem sokára sort kerítek rá. :)

ekszerlada írta...

No,hát ez gyönyörű dolog!!!Legyen benne sok sikered!

Édua írta...

Kedves Adri! Nyilvánosan is szeretném megköszönni,hogy én lehettem az egyik ,aki megkapta ezt a két füzetet.Igazi "nyeremény",remélem hamarosan tudok mutatni elkészült munkát is belőle.Igaz most nagyon el vagyok foglalva a Főállású Angyal(nem vicc!) állásának elnyerésében a pályázatomhoz,ahol én is segíteni szeretnék másokon.Szeretnék igényes művet kiadni a kezemből ,ezért lehet,hogy kicsit sokat kell rám várni,de gyakorolok!
Aki még nem tudná,személyes ismeretség nélkül is azt tudom írni,hogy rendkívül segítőkész,jó értelemben érzékeny nő ez az Adri! Köszönöm :Kata

Adrienne írta...

Kata! Köszönöm, jól esett, amit írtál, és sok sikert a pályázatodhoz! Az "érzékeny" jelző valóban illik rám, így is, meg úgy is, de talán ez nem is baj :-)

Adrienne