2010. június 28., hétfő

Szünet

Kedves Mindenki!

Egy kicsit most eltűnök, mert muszáj, hogy kivételesen önmagamat helyezzem előtérbe minden más mellett, ugyanis mostanra sajnos annyi egészségügyi gondom-bajom lett, hogy amíg nem látszik valami fény az alagút végén, csak ezeknek a megoldására szeretnék koncentrálni. Olyan vacakul voltam az utóbbi időben, most végre kiderült, hogy miért, és talán sikerül a gyógyszereimet úgy beállítani, hogy legyen újra egy kis erőm. Semmi nagyon súlyos baj nincs, ne ijedjen meg senki, csak a pajzsmirigyemmel van gond, fél év gyógyszerszedés után nemhogy javult volna, hanem még tovább romlott a helyzet, és ez mindenre rányomja a bélyegét, 8-10 kilók ugrálnak le-fel, hullafáradt vagyok, fájnak az izmaim, szerintem a múltkori térdsérülés is ennek az eredménye, olyan, mintha nem lenne izmom, csak úgy csuklanék össze. Na de most emeltük a gyógyszeradagot, és hátha... akinek volt már hasonló gondja, az tudja, milyen ez. Úgyhogy bezárom a webáruházat is egy időre, itt se nagyon leszek, legfeljebb fotókkal, ha majd reményeim szerint fűzök valamit :-) Erőt és ihletet gyűjtök az új füzetre, mert így sosem lesz kész, Lulukázok, próbálom elkapni a napsütéses napokat, és csak úgy lenni. Mert mostanra tényleg nagyon elfáradtam.

Legyetek jók, és semmi sajnálkozós komment, mert tudom én, hogy jobban leszek, csak egy kis idő kell hozzá :-)

Jaaa! Az ajándék füzetek és gyöngycsomagok nincsenek ám elfelejtve, a napokban értesítem azokat, akikre a választás esett.

22 megjegyzés:

AgnesBeads írta...

Akkor semmi sajnálkozós komment, de azért kívánom, hogy gyorsan rendeződjön ez a dolog. És persze várom nagyon az ékszereket, ha már megígérted! :)

Adrienne írta...

Köszönöm Ágikám! :-) Ez egy olyan betegség, amivel meg kell tanulni együtt élni, és életem végéig kell rá gyógyszert szedni, ami nem is gyógyszer igazából, hasonlóképpen van ez, mint a cukorbetegeknek az inzulin. Ha jól beállítják, nincs különösebb gond, csak nálam ezt még nem sikerült fél év alatt összehozni, most még rosszabb a helyzet, mint induláskor :-(

Mosolyrend Évi :) írta...

Jobbulást kívánok s vigyázz magadra!

Edit gyöngyei írta...

Nagyon jó pihenést és feltöltődést. A mihamarabbi viszontlátásig.
Semmi sincs fontosabb mint az egészségeb.

Panka gyöngye írta...

Én sem szeretnék semmi sajnálósat írni,de azért mielőbbi felépülést kívánok!

Melinda írta...

Pihenj sokat, élvezd a nyarat és a napsütést, gyűjtsd a pozitív energiát!!! És persze én is várom az ígért ékszereket :))

enigma írta...

puszi, ódrika:)

Kriszta írta...

Te és a kis Lulud a legfontosabb!! Vigyázz magatokra, pihizz, töltődj és gyere amint tudsz. Mi várunk rád, ameddig csak kell!!!!!!!!! Puszi

Bandrea's Beads írta...

Jobbulást kívánok!!! Sok pihenést, babázást, fűzést és végre napsütést!!!!

Anna írta...

Csak 2 szó: szeretünk, várunk! :)))

BéKata írta...

Na jó, nem sajnállak. De kívánom, hogy mihamarabb térj vissza, és fűzzél má' sokat, mer' az testet-lelket építő tevékenység!!!!! Puszi és ölelés... :-))))

moonsafari írta...

Mielőbbi jobbulást és feltöltődést kívánok én is :)

Szikati írta...

Kívánom, hogy mielőbb gyógyulj meg, és visszavárlak!!

Zsófi írta...

Szeretünk és várunk vissza :-)

Szamóca írta...

Semmi sajnálkozás, csak sok-sok jókívánság.
:)

Évi írta...

Sok napsütéses sétát,nyugodt pihenést és feltöltődést!Rengeteg jó ötletet!Ezt kívánom a Neked!Reméljük képeket azért néha töltesz fel!

LNóri írta...

HAJRÁ :)

Berjo írta...

Várunk vissza mihamarabb, de addig pihenj, babázz, napozz és főként gyógyulj!!!!!

Pósa Andrea írta...

Adrikám, nézd a meccseket, az is gyógyít! Egy csomó jó pasi rohangál a pályán, és időnként még a pólójukat is leveszik:)

Adrienne írta...

Köszönöm Lányok!!! Fél gyógyulás ez a sok jókívánság!!! Millió puszi érte!!!!!!!!!!! :-)

beadedcolors írta...

Gyogyulj meg hamar hamar! Pusziiiii

Lerika írta...

Drága, Adri! "Reinkarnálódj" csak, mi várunk Téged, addig pedig küldjük a szeretetet!!!!!!!:-)))